" Miskolci Rockfesztivál 1973-2013
Az 1973-ban rendezett Miskolci Rockfesztivál emlékére és tiszteletére! "

Már csak egy hét!

Már csak egy hetet kell várnunk és kezdetét veszi a szeptember 13 és 15 között megrendezésre kerülő Miskolci Rock Fesztivál 1973 - Megemlékező koncertsorozat.

A részletes programokat, valamaint a helyszín és egyéb információkat megtaláljátok a honlapon!
Addig is egy kis ízelítő, hogy kikre számíthattok: Török Ádám és a Mini, ős-P.Box, Tátrai Tibor-Gyenge Lajos és az Állatok, Fish!, Rudán Joe akusztikus, Takáts Tamás D.B.B., Kiss Csaba és barátai, BMV Rockegylet, EmberDzsem, KGST, Miskolci Illés Emlékzenekar és még sokan mások.

A szerdai Észak-Magyarországból

Négy generáció a színpadon

A fesztivál utóélete is sikeres, volt létrehozták az ifjúsági klubot a Gárdonyiban.

Az időpont és a helyszín véglegessé vált szeptember 13-14-15-én az Erzsébet téren lesz a 40 éves jubileumát ünneplő Miskolci Rockfesztiválra (eredeti nevén Popfesztivál) emlékező koncert – közölték az esemény szervezői.

Óriási buli volt
A támogatók és fellépők szervezése folyamatban van, a jelenlegi lehetőségeink alapján várjuk többek között Török Ádámot és a Mini együttest – mondta el Hímer Bertalan Paya.
Török Ádám elragadtatva mesél az egykori fesztiválról. „Akkor már meghatározó rock együttes volt a Mini, előző évben indítottuk koncertsorozatunkat az LGT-vel a Tabánban, mely azóta is megy” – emlékszik vissza. A miskolci fesztivál az más léptékű volt 25 ezer látogató nézte meg az akkori legjobb bandákat, előadókat, óriási buli volt - idézi fel. 25 éves voltam, a legjobb formánkat hoztuk. A Mini „klasszikusok” a Gőzhajó, a Kereszteslovag, a Vissza a városba voltak műsoron és a délelőtti időpont ellenére dübörgött a stadion - teszi hozzá. „A fesztivál utóélete is sikeres volt létrehozták az ifjúsági klubot a Gárdonyiban, ahová sokáig havi rendszerességgel jártunk, saját klubunk is volt és az egyetemen is felléptünk. Később a R.A.B.B. supergroup-ban játszott a tehetséges miskolci – azóta sajnos elhunyt – basszusgitáros Kerékgyártó „Füles” István” – eleveníti fel az együttes múltját. Ma ismét a zenekarban játszik Németh Károly, aki a miskolci koncert után csatlakozott a Minihez. Szeptemberben a Miskolci Rockfesztiválon az új felállásban adják elő a 65/45 generációs show című műsorukat, melyben fúvósokkal kiegészülve a nyolc zenész a négy generációt ölel át életkorban és muzsikában is.

A rocklexikon.hu is foglalkozik az eseménnyel...

Aki ott volt négy évtizeddel ezelőtt, egész biztosan nem felejtette el azt az örök élményt amit egy életre kapott. Eszméletlen erős volt akkoriban a magyar rockzene, mindenki fellépett ki számított. Elég csak visszagondolni, hogy a néhai Gesarol, itt muzsikált először P.Mobil néven. Óriási siker volt a fesztivál, talán maga Tolcsvay Béla, az ötletgazda sem gondolt volna erre, legmerészebb álmaiban sem. Négy évtized után érdemes lesz meggyújtani újra a lángot és egy igényes sorozattal emlékezni a hőskorra. Szeptember 13-14-én az Erzsébet téren lesz a 40 éves jubileumát ünneplő Miskolci Rockfesztiválra emlékező koncert - közölték Facebook-oldalukon az esemény szervezői, köztük Hímer Bertalan Paya. Az ismert zenei szaklap, a Rockinform egykori főszerkesztője helyi, a miskolci rockéletet szívügyüknek tekintő barátaival vágott bele a szervezésbe.
- Az időpont és a helyszín végleges (friss információ, hogy vasárnap is rendelkezésre áll a színpad), a Cinefest színpadán kaptunk lehetőséget megrendezni az emlékkoncert-sorozatot - tudtuk meg. A támogatók és fellépők szervezése folyamatban van, a jelenlegi lehetőségeink alapján várjuk Török Ádámot és a Mini együttest, a Generál No. 3 zenekar pedig itt debütál és akusztikus koncertet ad majd. Tolcsvay Bélát, az egykori szervezőt szeretnénk megnyerni díszvendégnek. Takács Tamás D.B.B.-et is várjuk és a Pandora's Box, az egykori V'73 formáció tagjával, Sáfár Öcsivel szintén a fellépők között lesz. Tátrai Tibor a helyi Álla-tok zenekar társaságában lép színpadra remélhetőleg. A Miskolci Illés Emlékzenekart is a fellépők között üdvözölhetjük - tájékoztatott Hímer Bertalan Paya. Ingyenes lesz a koncertek látogatása - tette hozzá. Köszönjük az eddig visszaigazolt támogatóknak a segítséget és a felajánlásokat, mivel a rendezvény civil kezdeményezés, így továbbra is várják az egykori és mai rajongók segítségét is, hogy jobb és emlékezetesebb legyen az esemény, hisz ,ha még akad több támogató, akkor bővítjük a programot - hangsúlyozta.

Jelentkezés
A szervező egyesület a MÉZ-Miskolci Élő Zene Közhasznú Egyesület, 3530 Miskolc Papszer utca 48 Asz :18209723-1-05 Banksz: 10700086-66517696-51100005

Természetesen amennyiben még érkezik be föníciai találmány az egyesülethez, akkor bővítik a műsort. Jó szórakozást mindenkinek!

Újabb információk az Észak-Magyarország mai számából

Hajdú Mariann írása a hétfői Észak-Magyarországban

„Újra felkerülhet Miskolc a rocktérképre”

A miskolci, hard-rockot játszó Áll-a-tok is fellép a rockfesztiválon. Van tagjuk, aki már 73-ban is ott volt...

Bár még meg sem született az 1973-as rockfesztivál idejére Bányai Kriszta, mégis érzi a jelentőségét annak, hogy 40 év elteltével újra rockfesztivált rendeznek Miskolcon. Ő és zenekara, az Áll-a-tok is fellépnek Tátrai Tiborral, Magyarország egyik legismertebb gitárosával.
– Boldogan mondtunk igent – mondja Kriszta. Hozzáfűzi, évente egyszer szoktak játszani Tibusszal, legutóbb áprilisban az Ifiházban, de erre a ráadásfellépésre is boldogan mondott igent.
Az Áll-a-tokról többször is írt lapunk, igazi kuriózum az együttes a miskolci zenei élet palettáján. Sebészorvosokból, jogászból (ő Bányai Kriszta énekes) és zenészekből áll a zenekar, igazi örömzene az övék, fogalmaznak mindig az együttes tagjai. Kétféle formációban lépnek színpadra. Az egyik a lágyabb Bányai Unplugged Band, a másik a jóval „vadabb” , hard-rock számokat játszó Áll-a-tok, ez utóbbit láthatja majd a közönség a szeptember 13 és 15-e között tartandó miskolci rockfesztiválon. (Amely egyébként ingyenes lesz, a miskolci moziünnep, a Cinefest idejére szervezik rendezői.)

Igazi örömzene
Bányai Kriszta elismeri, hatalmas élmény lehetett az akkori fesztivál, és tény, hogy óriási volt a jelentősége. Zenészberkekben sokszor szóba kerül, szívesen emlékeznek a zenészek az akkor történtekre. Például Tátrai Tibor is jelen volt fellépőként a 40 évvel korábbi eseményen, ezért is szívesen vállalta a fellépést, no és azért, mert az Áll-a-tok koncertjein, fogalmaz Kriszta, a zeneiség mellett mindig ott a dolog lelkisége is, érződik, hogy a csapat tagjai nagyon szeretnek együtt zenélni. Kriszta úgy érzi, a mostani, szeptemberi rendezvény hozzájárulhat ahhoz, hogy Miskolc újra felkerüljön a rocktérképre.
Almássy Sándor, az Áll-a-tok vezetője, a zenekar billentyűse viszont ott volt az 1973-as miskolci rockfesztiválon is.
– Egyetemista voltam akkor, nézőként vettem részt rajta – meséli a sebész, aki két zenekari kollégájával (dr. Tóth Imre és dr. Gyáni Károly) „civilben” az Erzsébet kórház orvosai.

Élőben a Syrius
– Nagyon nagy élmény volt – beszél akkori érzéseiről. De azért hozzáfűzi, részben maga volt a csoda, részben pedig maga a bánat az akkori fesztivál. Csoda volt azért, folytatja, mert élőben láthatta a Syriust, akik progresszív rockzenét játszottak akkor Magyarországon. És bánat azért (ez már később fogalmazódott meg benne), mert az akkori hatalom több zenekarról is elhitette velük, hogy az az igazi rockzene, holott olyan messze voltak tőle, mondja, „mint Makó Jeruzsálemtől.” Hogy melyek ezek a zenekarok, azt nem kívánta kifejteni a sebész-zenész, mint mondja a ma is híres zenekar fércműveit mint negatív példát tanítják ma a dzsessz tanszakon.
Almássy Sándortól még megtudjuk, 45 percet játszanak majd a szeptemberi koncerten, néhány Áll-a-tok dal mellett főként Jimmy Hendrx számait tűzik repertoárra.

Újabb infók és élménybeszámolók az egykori fellépőktől...

A szombati Észak-Magyarországból
Rockfesztivál debütáló koncerttel

Rengeteg volt a rendőr, nem tudták mire számíthatnak, nem volt tapasztalat ilyen rendezvényről.
A legfrissebb információk szerint a Miskolci Rockfesztivál időpontja szeptember 13-14-15 (péntek, szombat, vasárnap) – tudtuk meg Hímer Bertalan Paya főszervezőtől. Fontos, hogy a rendezvény ingyenesen látogatható – teszi hozzá. A jelenleg már lekötött fellépők: Generál No.3, ős-P. Box, Török Ádám és a Mini, Miskolci Illés Emlékzenekar, Takáts Tamás D.B.B., Tátrai Tibor és az Áll-a-tok, Ildi Rider, KGST, BMW, Miskolci körforgalom, 925 zenekar és lesznek még sokan mások... A szervezés még folyik, amennyiben további támogatók lesznek pénzügyi vonalon, a fellépők sora tovább bővül. Egyébként az itt felsorolt zenekarokból/előadókból többen felléptek 1973-ban is – egészíti ki Hímer Bertalan Palya.

Kapcsolódó program
Egy esemény még kapcsolódik a 40 éves rendezvénysorozathoz. Ez a várban megrendezésre kerülő szeptember 14-ei P.Mobil koncert, ami ugyan önálló rendezvény és csak belépővel lehet megtekinteni, de a zenekar érintettsége (’73-ban felléptek) és az időpont egyezése okán kapcsolódik a jubileumhoz. A tervek szerint itt fotókiállítás és filmvetítés is lesz a ’73-as fesztiválról készült dokumentumokból. A hétvége egyik érdekessége a Generál No.3 együttes (Generál volt ’73-ban) most akusztikus trió debütálása itt a rendezvényen! vasárnap 21 órától. Várkonyi Mátyás-Novai Gábor-Szatai Gábor (a Slamovits féle No zenekar volt énekese) a felállás, Generál és No dalokból áll majd a műsor – tudtuk meg.
Várkonyi Mátyás – mint meséli – sajnos csak zeneszerzőként tudott részt venni a fesztiválon, de rengeteg jó sztorit hallott a zenésztársaktól. A szeptemberi fellépésükön a régi Generál számok közül elhangzik a Ha ismerném, a Neked szól, A kérdés, a Pofon – hogy a legismertebbeket említsük – című szerzemény.
Novai Gábor a Generál tagjaként jelen volt a ’73-as rendezvényen, számos emléket őriz a nagyszabású összejövetelről. Botránytól sem volt mentes a találkozás.

A Sziget elődje
Gyakorlatilag a Sziget elődjének nevezhető a fesztivál, a kor színvonalán megrendezve – emlékszik vissza. Rengeteg volt a rendőr, nem tudták mire számíthatnak, nem volt tapasztalat ilyen tömegrendezvényről. Ez okozhatta, hogy Bródy egy ma már ártatlannak tűnő mondat után – „Próbáljatok szállást szerezni, mert ha nem a rendőrség majd elszállásol” – elvitték és ő tényleg a fogdában töltötte az éjszakát – idézi fel a történteket.
„A hangulat nagyon jó volt, a stadion tejesen megtelt. A fesztivál különlegessége abban is megnyilvánult, hogy ennyi zenekar együtt korábban nem szerepelt. Utána sokáig nem is követte hasonló megmozdulás. Persze a szervezés fejletlensége is megmutatkozott, nem volt megfelelő infrastruktúra, mobil WC-k és tényleg nem volt hol aludniuk az embereknek” – összegzi Novai Gábor.

BB King and Tátrai Tibor

BB King és Tátrai Tibor egy színpadon!

Takáts Tamás Blues Band - Száll, repül

Miskolci Illés EmlékZenekar (M.I.E.Z) a Duna TV-ben 2011. Május

40 év után újra rockfesztivál

Generál - Ha ismerném

No zenekar - Hallottalak sírni

A szerdai és csütörtöki Észak-Magyarországból (frissített)

Miskolci Rockfesztivál 1973-2013

Szeptember 13-14-én az Erzsébet téren lesz a 40 éves jubileumát ünneplő Miskolci Rockfesztiválra emlékező koncert - közölték Facebook-oldalukon az esemény szervezői, köztük Hímer Bertalan Paya. Az ismert zenei szaklap, a Rockinform egykori főszerkesztője helyi, a miskolci rockéletet szívügyüknek tekintő barátaival vágott bele a szervezésbe.
- Az időpont és a helyszín végleges (friss információ, hogy vasárnap is rendelkezésre áll a színpad), a Cinefest színpadán kaptunk lehetőséget megrendezni az emlékkoncert-sorozatot - tudtuk meg. A támogatók és fellépők szervezése folyamatban van, a jelenlegi lehetőségeink alapján várjuk Török Ádámot és a Mini együttest, a Generál No. 3 zenekar pedig itt debütál és akusztikus koncertet ad majd. Tolcsvay Bélát, az egykori szervezőt szeretnénk megnyerni díszvendégnek. Takács Tamás D.B.B.-et is várjuk és a Pandora's Box, az egykori V'73 formáció tagjával, Sáfár Öcsivel szintén a fellépők között lesz. Tátrai Tibor a helyi Álla-tok zenekar társaságában lép színpadra remélhetőleg. A Miskolci Illés Emlékzenekart is a fellépők között üdvözölhetjük - tájékoztatott Hímer Bertalan Paya. Ingyenes lesz a koncertek látogatása - tette hozzá. Köszönjük az eddig visszaigazolt támogatóknak a segítséget és a felajánlásokat, mivel a rendezvény civil kezdeményezés, így továbbra is várják az egykori és mai rajongók segítségét is, hogy jobb és emlékezetesebb legyen az esemény, hisz ,ha még akad több támogató, akkor bővítjük a programot - hangsúlyozta.

Jelentkezés
A szervező egyesület a MÉZ-Miskolci Élő Zene Közhasznú Egyesület, 3530 Miskolc Papszer utca 48 Asz :18209723-1-05 Banksz: 10700086-66517696-51100005.

Diósgyőri rockfesztivál néven is emlegetik - írja a hotdog.hu - az 1973. június 10-én (vasárnap) 10.00-21.00 óráig (ennyi időre volt engedély) megrendezett első nagy vidéki fesztivált, a diósgyőri rockfesztivált (helyesebb a pop-rockfesztivál elnevezés, a fellépők névsorára tekintve). A helyszín a miskolci (diósgyőri) DVTK stadion, 20.000 ember, 14 zenekar, 2 szólista, 3 műsorvezető (Keresztes Tibor "Cintula", Dévényi Tibor, B. Tóth László). Az előzmény: a Molnár Béla Ifjúsági Házban működött egy Tolcsvay klub, akinek vezetője, Kurucz Attila vetette fel Tolcsvay Bélának az ötletet egy vidéki, miskolci ifjúsági park létrehozásra, a fesztivál teljes bevételét ennek a parknak a létrehozására kívánták fordítani. A helyszínt a DVTK sportklub elnöke biztosította, a zenészeket s a műsort Tolcsvay Béla szervezte, a berendezéseket a zenekarok adták össze, kamionok hozták a helyszínre s Szörényi Szabolcs vezetésével technikusok tömege lőtte be.

Illés - Good Bye London

Lesz megemlékező koncert

Most már 95 %, hogy lesz megemlékező koncert ! Szeptember 13-14.-én az Erzsébet téren. Természetesen ingyenesen, ahogy ígértük.Köszönjük az eddig visszaigazolt támogatóknak a segítséget és a felajánlásokat Mivel a rendezvény civil kezdeményezés, tehát szigorúan politika mentes, így a Ti segítségeteket is kérjük ,hogy jobb és emlékezetesebb legyen.Ezért kérünk benneteket , ha olyan helyzetben vagytok, hogy keressétek meg munkaadótokat vagy olyan ismerőseiteket akiknek ez a fesztivál fontos lehet és hívjátok fel a figyelmüket a támogatási lehetőségre. A szervező egyesület : MÉZ-Miskolci Élő Zene Közhasznú Egyesület, 3530 Miskolc Papszer utca 48 Asz :18209723-1-05 Banksz: 10700086-66517696-51100005
Természetesen a támogatásokról igazolást állítunk ki, mely elszámolható költség és az adóalapot is csökkenti.

Segítségeteket előre is köszönjük !

Hímer Paya Bertalan

Copyright RockMi.hu 2013. Design by elemis. All rights reserved.